Írta: Meghan McEwen
Fordította: Klein arnold, www.eskuvofoto.net
Bár az esküvővel kapcsolatos berögződések és szokások még mindig tartják magukat, a legtöbb ember rájött arra, hogy koszorúslánynak lenni többet jelent annál, mint egyszerűen szépnek lenni, és a násznagy is több kell legyen annál az embernél, aki az esküvői bulit kis élettel és izgalommal dobja fel. Még a menyasszony és a vőlegény sem érti meg minden esetben, hogy ezek a szerepek mekkora segítséget jelentenek az esküvői fotózsurnalisztának akkor, mikor már rég véget értek a beszédek és mindenki össze-vissza nyüzsög a partin. Egy kis segítséggel (és kis erőfeszítéssel) a vendégek megkönnyíthetik az esküvői fotós munkáját - ez szívesség részükről, melyért az ifjú pár hálás lesz minden egyes alkalommal, amikor az esküvői képeit nézegeti.
WPJA díjnyertes fotósok javaslatai:
MUTASSA BE ESKÜVŐI FOTÓSÁT
 |
David Crane |
Ne is feltételezze, hogy minden vendége tisztában van azzal, mit jelent az esküvői fotózsurnalisztika! A fotósnak pedig nem az a dolga, hogy napját kiselőadások megtartásával töltse el. Dokumentarista stílusa és jó szeme miatt bérelte fel (és fizeti) a fotóst a megrendelő, ezért ne várja tőle, hogy a vendégektől érkező kérések özönét mindig teljesítse (beállított és mosolygós képek) - mert ezzel értékes időt veszítene, és az idővel vissza nem térő, megörökítendő, természetes pillanatokat.
A WPJA díjas David Crane-nek többnyire pozitív esküvői tapasztalatai vannak, amit annak tulajdonít, hogy a menyasszonnyal és a vőlegénnyel már az esküvő előtt jó munkakapcsolatot alakít ki, így könnyebben megértik munkamódszerét. "Az ifjú pár a kulcsa annak, hogy a munkát úgy végezhessem, ahogy elképzelem." mondja Crane. "Elmagyarázzák a családnak és a barátaiknak a munkamódszerem, és azt is, hogy ők, mármint a pár, mit várnak tőlem."
A WPJA tag Nate Kaiser szerint kulcsfontosságú, hogy a fotós be legyen mutatva a vendégseregnek. "Mondjanak valami olyasmit, hogy: 'Figyelem emberek, ő Nate, az esküvői fotósunk, fotózsurnaliszta, ami azt jelenti, hogy főleg spontán, elkapott felvételeket fog készíteni, mindenkiről.' Be kell mutatni a stílust is, mégpedig az esküvő előtt." Néhány esküvő előtt tapasztaltam, hogy mondjuk a leánybúcsúztatón körbejár egy esküvői könyvecske, mely fontos tudnivalókat tartalmaz, többek közt néhány sort a fotózásról is, valamint arról, hogy hogyan viselkedjenek a kamera előtt. "A legeslegfontosabb, hogy mindenki tudja, nem kell megállni, pózolni és mosolyogni amikor közelít a fotós!"
A szintén WPJA tag Kevin Kelley szerint segít, ha a menyasszony és a vőlegény arra kéri a vendégeket, próbáljanak meg úgy viselkedni, mintha a kamera ott sem lenne. "Ennek az egy szabálynak a betartásával fantasztikus eredményeket érhetünk el. Többször elszalasztottam már csodálatos helyzeteket, mert akit fényképezni szerettem volna abbahagyta amit csinált, mivel azt hitte, azt akarom, hogy mosolyogjon a kamerába!"
MIT NE CSINÁLJUNK
Amikor elmondják vendégeiknek, hogy miről is szól az esküvői fotózsurnalisztika, létfontosságú hangsúlyozni néhány dolgot, amit jobb, ha nem csinálnak fotózás közben, annak érdekében, hogy a fotós a lehető legjobb képeket készíthesse.
Kaiser megemlít néhány olyan szituációt, amikor a vendégek rontják el a jó fotózsurnalisztikai lehetőséget. Először is itt van a nélkülözhetetlen "öreg barátok csoportja" fénykép: "A csoport, mely nem hagyja, hogy észrevétlenül lefotózzák. Mindenki abbahagyja amit épp csinált, megragadja valamelyik haverját, és közben mind kiönti a sörét" Aztán még rosszabb (mivel a fotósnak kell elviselni a megvető pillantásokat) az a figura, aki személyes támadást indít a fényképezés ellen. "Abban a pillanatban amikor a lencsédet felé fordítod és exponálnál, halálosan komoly ábrázatot ölt és azt mondja: 'Mi a fenét csinál maga, hagyjon már engem békén!'"
 |
Nate Kaiser |
Ezért olyan fontos, elmagyarázni a vendégeknek, hogy az esküvői fotós milyen jellegű képeket fog készíteni!
"Ha a vendégek megértik és elfogadják a fotós stílusát, nem borulnak majd ki, amikor egy-egy szokatlan szögből fotózzák őket, vagy amikor mondjuk egy apró részletekről készítenek felvételeket." - mondja Kelley. "Ez természetesen hozzájárul ahhoz, hogy a nap folyamán jó minőségű, különleges és színvonalas fotók készülhessenek. Minél többen tudják, hogy a fotós a természetes pillanatokat akarja megörökíteni, annál több alkalma lesz a fényképésznek, és annál több jó kép fog születni."
A vendégek azt is megérthetik, hogy a fotósnak szüksége lehet segítségre és útmutatásra, természetesen bizonyos keretek között.
"Vannak utasítások, melyeket sosem bánok, például amikor arra figyelmeztet valaki, hogy a terem másik felében, vagy a táncparketten történik valami, amit én épp nem vettem még észre." - mondja Kelley. A mindent túlbiztosító koszorúslány, aki elvárja a fotóstól, hogy minden, de minden fényképezhető pillanat megörökítésre kerüljön, megint egy másik sztori.
Kaiser nagyon egyetért ezzel a kijelentéssel. Találkozott már olyan koszorúslányokkal, akik úgy akarták megrendezni az egyes szituációkat, mint ahogyan azok saját esküvőjükön történtek - például arra kérték a menyasszonyt, hogy többször egymás után vegye fel a fátylat, hogy biztos legyen az elkészült képek közt egy nagyon-nagyon jó is.
Azt azért mindenképp magyarázzák meg vendégeiknek, mi a különbség az utasítás és egy kedves baráti figyelmeztetés között - ez főképp akkor fontos, amikor egy emlékezetes, ámde váratlan és spontán jelenet zajlik a teremben, miközben a fotós egy másik (talán kevésbé fontos) kép készítésébe merül el.
"Számtalan fantasztikus képet készítettem már úgy, hogy a család, vagy a barátok előre felhívták a figyelmem a következő eseményre, szituációra. Ahogy nő az esküvői fotózsurnaliszták népszerűsége, úgy lesz a szakma egyre könnyebb." - mondja Crane.
EGYRE FELJEBB ÉS FELJEBB
Az egyik nyilvánvaló feladata minden vendégnek, hogy legalább arra odafigyeljen, hogy a csoportképek készítésekor ott legyen, és a megfelelő helyet foglalja el. "Ha fontos emberek hiányoznak ilyen képekről, egy csomó időt kell azzal tölteni, hogy felkutassam őket egy újabb fotóhoz, s így más, nagyszerű, megörökítendő pillanatról maradhatok le emiatt." - mondja Crane.
Kaiser azt javasolja, hogy nevezzünk ki egy kapcsolattartó személyt, például a koszorúslányok egyikét, vagy egy testvért, aki ismeri az egész családot és a fontosabb vendégeket. Általában már előre megkéri a párt, hogy jelöljenek ki valakit, aki összeszedi a csoportképekhez az embereket, s ezzel a menyasszony és a vőlegény válláról leveszik ezt a terhet.
A tavalyi évben Kaiser egy 600 fős kínai esküvőn fényképezett. El lehet képzelni, mennyi szervezkedéssel járt amíg a 45 csoportképet összehozta. Egy hihetetlen segítőkész vőfély állt a templom bejáratához, és ő irányította igen határozottan a családokat, így a 45 csoportkép 25 perc alatt elkészült. "Fantasztikus volt," - mondja Kaiser - "és idén az ő esküvőjén fényképezek."
 |
Kevin Kelley |
Kelley szerint azzal is segítheti a munkát az esküvői vendégsereg, ha megbízik a fotósban, és megfogadja javaslatait, mondjuk hogy a fények miatt vonuljanak át a másik szobába a portréfényképezéshez. Természetesen a fotós maradjon az udvarias irányító szerepében a portréfotózás alatt, így jobban elfogadják kéréseit. Ha a menyasszony és a vőlegény ideges, ez az idegesség meg fog látszani a fényképeken is. A vőfély és a koszorúslányok a legalkalmasabbak arra, hogy megnyugtassák őket, és így a fényképeken több őszinte érzelmet láthatunk majd viszont.
Ahogy az idő éjszakába fordul, kérjen meg egy-két embert, aki időről-időre figyel a fotósra, étellel, itallal kínálja, kérdéseit megválaszolja, az adminisztratív feladatokat ellátja (a csekk kifizetése, vagy extra idő igénylése) stb.. A pár így szabadon élvezheti saját esküvőjét. Ezek a gesztusok néha sokkal fontosabbak, mint azt gondolnánk: a fotós ettől kényelmesebben és otthonosabban érzi magát. Bíztassa vendégeit arra, hogy invitálják a fotóst egy-egy félig-magán jellegű pillanat, vagy egy különleges beállítás megörökítéséhez a szertartások és a fogadás alatt. Ez tényleg csak egy apróság. "Úgyis megyek, hisz ez a munkám" - mondja Kaiser - "De azért jó tudni, hogy ti is akarjátok!"
Forrás: Wedding Photojournalist Association website
Fordította: Klein Arnold